BEMUTATKOZÁS

 

A Mátra északi lejtőjén települt község évtizedeken át közigazgatási egységben élt két szomszédos kistelepüléssel, Szuhával és Mátraalmással, az egykori Szuhahutával, s ezáltal különösen hangsúlyozottá váltak az egész térség természeti értékei, komplex idegenforgalmi fejlesztési lehetőségei. A téli napfényben igen gazdag, s általában jelentős hótakaróval fedett Galyatetőtől mindössze 10 kilométer a falu a piros jelzésű turista úton, s a levegő csaknem ugyanolyan ózondús, tiszta, gyógyító mint a hegység 800-900 méter feletti területein, s a sportolásra, síelésre alkalmas hó is 30-40 napon át megmarad a környező 400-500 méteres hegyoldalakon.

A központi Mátra (Galyatető, Kékes, Mátra bérc, Ágasvár) éghajlatához igazodóan a falutérség éghajlata mérsékelten hűvös, az évi csapadék mennyiség 6-800 milliméter között ingadozik. A falut körülvevő hegyoldalak uralkodó talaja a vörös agyag. Az erdőkben a bükk, a tölgy, a legészakibb vízgazdagabb területeken a fűz az uralkodó növényfajta. Az erdei és lucfenyő ültetvények újabb telepítésűek. A jellegzetes cserjék, a dús növényzet gazdagsága az országrész legkulturáltabb állapotban lévő flóráját, faunáját kínálja az idegenforgalomnak, a csendes, pihenő falusi turizmusnak.

A som, kökény, galagonya, kecskerágó, szeder virágzó bokrai éppúgy gyönyörűek, mint a gyümölcstől roskadó cserjék. A nyári tisztások margaréta pompázása, a kankalin, hunyor, tüdőfű, gyöngyvirág, ibolya, hóvirág jó illatú „lelőhelyei” közismert értékei, kincsei a községet övező dombok, hegyek, a Tuza, a Sima, a Hegyfok, Kikerics hegy, Gatyás-bérc, Hagymás-dornb erdőinek, rétjeinek.

A térség madár és hüllővilága páratlanul gazdag, igen sok erdei és énekesmadár költ az erdőkben, de a fácán-, fogolyállomány, a sikló, sokféle gyíkfajta, a védett szalamandra is megtalálható a falu körüli élővilágban.

Megtalálhatók a község erdeiben a jellemző kisállatok és nagyvadak is, mint a mókus, pele, sün, borz, menyét, a róka, vaddisznó! őz, gímszarvas. S így a pihenőturizmus mellett a vadász-idegenforgalomnak is lehetnek esélyei, ha térségben ezt az infrastruktúra fejlesztésével lehetővé teszik.

A falut északról a Zagyva folyó határolja, nincs messze Bátonyterenye városa (10 km), s a megyeszékhely Salgótarján sem. Mivel mindkettő megközelíthető a községet érintő Kálkápolna-Kisterenye-Salgótarján vasútvonalon, nem válik komoly gonddá, hogy nincs közúti átmenő forgalom, s a buszjáratok elsősorban Salgótarján felé jelentenek megbízható összeköttetést.



 

Vissza a lap elejére

 

 

TÖRTÉNET

Kis falunk egyik lakója, Varga Joachim, 1942 szeptember 1.-től egy naplót vezetett, melyben saját kutatásai alapján ismerteti a község történelmét; 1942-től pedig már szemtanúként mutatja be az eseményeket. Nagyon igényes, érdekes dokumentum, ajánlom minden érdeklődő figyelmébe. Aki rászánja idejét, s elolvassa, különleges élménnyel gazdagodik. A naplót pdf-formátumban lehet letölteni, és eredetiben olvasni, a hivatkozásra kattintva.

Aki viszont beéri a rövidebb változattal is, az alábbi sorokat követve egy szűkebb összefoglalót talál.

A falu története az igen távoli múltba nyúlik vissza, a vasútállomástól keletre lévő Kereszt-lapos nevű elődombon rézkori, bronz kori leletnyomokat találtak, amelyek alapján ősleletek, ősi útvonalak lehetőségét valószínűsíthették.

Honfoglalási adatok a falura nem utalnak, s a közvetlen környezetében lévő kistelepülések első adatai a XII-XIII. századból valók. (Lengyeld, Dorogháza). Mindez azzal a körülménnyel függ össze hogy a falu térségében a gazdálkodási körülmények, domborzati- és talajviszonyok igen kedvezőtlenek. A kevésbé meredek hegyhatárokból, domboldalakból erdőirtással visszanyert szántóföldterületek mindig elégtelen mennyiségűek és minőségűek voltak. Így évszázadokon át a feltűnő szegénység volt a jellemző a falu polgárai körében. A mai Mátramindszent határában fekvõ Óvár a középkorban az Ivány nevű falu közelében emelkedett, melynek elsõ említésekor - 1296-ban - a Bakos nemzetség tagjai voltak a birtokosai. A vár helye egy 320 m tszf magasságú hegy az Iváni-patak K.-i oldalán. Relatív magassága 70 m.


A vár belsõ területe ovális alakú 27 x 23 m-es. Mivel É.-on egy lankásabban emelkedõ gerincen viszonylag könnyen támadható volt, ebbõl az irányból egy kis félkör alakú elõvárat építettek. Az ovális belsõ és a félkör alakú külsõ várat egyaránt mély, 'V' alakú várárok övezi. Magát a várat oklevél nem említi.

Válasszon az alaprajzon lévõ nyilak közül, a fényképek megtekintéséhez!

A legszebb képek

A legszebb képek

A legszebb képek

A legszebb képek

  Igen valószínű, hogy Mátramindszent az első okleveles előfordulását megelőzően 1546. előtt is lakott település volt, mivel a földesurak, részbirtokosok tulajdonviszonyai arra utalnak, hogy a rögzített (sokszor vitatott) birtokhatárok mögött a faluszervezet közigazgatása állt. A Sebek família mellett 1556-ban Dobó István egri várkapitány a falu földbirtokosa. A török Eger vár ostromát készíti elő, 1550-ben a falu már nekik adózik. Mátramindszent számára az 1552-es egri várostrom éve a történelmi megpróbáltatás kora. A vár körülzárása során is sok a pusztítás, de a kudarcra ítélt támadás során, a török visszavonulásakor (sok településsel együtt) felégetik a falut. A lakosság pusztul, ritkul a porták, háztartások száma, és még évtizedekkel Eger ostroma után is fiúkat, lányokat, asszonyokat hurcolnak el a törökök. A XVII-XVIII. század fordulóját is nagy vérveszteségekkel, háborús pusztításokkal vészeli át a falu, hogy a XVIII. század első évtizedében új lakókkal, idevándorló telepesekkel gyarapodjék. 1552-ben az egri várostrom évében a falu "9 kapu" (porta) után adózott a töröknek, 1564-ben már csak 4 kapu után, de a faluhoz tartozó lvánpusztán is lakott 6 zsellércsalád. A XVII. századvégi állatösszeírások következtetései 10 telkes jobbágycsaládra utalnak a községben.

A XVIII. századra véget ér a jobbágymenekülés korszaka és 1784-1787. között a család-szám 15-20 között változik. Megjelennek az összeírásokban a falu nincstelen "kézi munkásai”, akiknek száma 1787-ben 18, de a XIX. század derekára a száz főt is megközelíti. A családok száma 1780-1850. körül 307 ás 405 között változik, illetve stagnál a település lélekszáma.  1851-ben 369 magyar, 29 cigány, 2 zsidó él Mátramindszenten, a házak száma ekkorra 54-re növekedett. A XIX. század harmincas éveiben 20 jobbágy család, 14 zsellér jogállású család reménykedhetett a jobbágyfelszabadításban és valamilyen birtokreformban, de mind ezek törvényi (helyi) rendezésére sok évtizedes késéssel, csak 1887-ben kerül sor. A Szmercsányi, Kevitchy, Kutkay, Marso, Gyürky, Solymosi, Wagner földbirtokos családokkal a XVIII-XIX. századtól függőségi viszonyban élő mátramindszenti lakosok körében a XIX. század harmincas éveiben 1-1 zsidó kereskedő „kezeli” a falu kocsmáját, szatócsboltját, egy nélkülözhetetlen kovácsműhely szolgálja ki a faluközösséget a vasmunkák, speciális iparmunkák terén. Ekkortájt 98 házban 678-an élnek.

A falu jegyzője, tanítója. kántora egy személy volt 1767-1810 között. A faluban 1767-ben is iskolamesterként működő Ágoston János még Szuhán is ellátott közigazgatási feladatokat. 1811 körül 31 fiú, 27 leány jár a falu iskolájába, ahol Nagy Ferenc tanító egyetlen (alkalmatlan) tanteremben oktatja a gyerekeket.

 A községnek a XIX. század derekán nincs papja, az egyházközség Dorogháza »filiája”. Bírói tisztet ekkor Tóth Mihály látja el, de a törvénybírók között már ott találjuk annak a Hajas családnak a képviselőjét (Hajas János ás Kun János), akik a XX. század harmincas, negyvenes éveiben évtizedekre bírókat, elöljárókat adtak a falunak (Hajas (birka) János).

Érdekes és bizonyára nem véletlen körülmény, hogy az 1956-os forradalom idején (1956. október 29.-én) létrejött Nemzeti Bizottság elnökének is azt a Hajas Árpádot (farakodó munkás) választják meg, aki a száz éven át a falu elöljáróit adó Hajas-család leszármazottja. A település a XX. századra igen jelentős fejlődésnek, növekedésnek indul: 1950-ben a lélekszám meghaladja az 1400 főt, hogy a kilencvenes évekre 1000 fő körül stabilizálódjon. A település különben 1950-ig, a megyerendszer átszervezéséig Heves megyéhez tartozott, 5 más Mindszent nevű településektől megkülönböztetésül 1 890-től viseli a Mátramindszent falunevet.

A település polgárai a bányászat kifejlődéséig a szegényes mezőgazdasági jövedelmekből éltek, s csak a virágkorában mutatós gazdálkodási eredményeket produkáló Mátragyöngye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kísérelte meg, hogy tagjainak ipari-kiegészítő üzemi munkát mátramindszenti telep-helyén biztosítson. Rakodó lapokat, alátétfákat, csomagoló elemeket gyártottak, hogy az Állami Erdőgazdasággal együtt megkíséreljék helyben foglalkoztatni azokat, akik a sovány földek terméséből nem tudtak, a bányászkodásból nem akartak megélni.

A XX. század hatvanas, hetvenes éveinek fordulójáig, a bányászat (sőt az erdőgazdálkodás) visszafejlesztéséig a falu lakosságának életében meghatározó szerepe volt a bányának. A közeli Ménkes-táróban már 1949-tól jelentős termelés folyik, és szén készletét, a tárószintről feltárható I. telepi szénvagyont mintegy 6 millió tonnára becsülték. Csak 1951-ben 180 bányamunkást toboroztak Mátraballa, Mátramindszent községekből. A Ménkes II. megnyitásakor az ötvenes évek végére, vagy a ménkesi bányaüzem rekonstrukciója idején elmondható volt: Mátramindszent bányatelepülés. Amikor a Ménkes-tárói könnyen feltárható szénpillérek már kifogyóban voltak, 1960-1970-ben három lépcsős rekonstrukció valósult meg új, korszerű üzemi műhelyekkel, korszerű diesel-mozdony szállítással, modernizált bányavillamossági ellátással és színvonalas szociális, igazgatási épületekkel. A szociális épület fürdője 600 bányász tisztálkodásának lebonyolítására volt alkalmas, és a falu, Mátramindszent még ebben az időben is, az elkezdődött bányabezárások korában is együtt lélegzett Ménkessel.

Mátramindszent életében tehát elsősorban az 1970-es és 1980-as években éreztette hatását a nógrádi bányászat megszüntetése, s a kényszerűség, hogy a felszabaduló bányai munkaerő részére régi vagy újonnan telepített salgótarjáni, nagybátonyi üzemekben munkahelyeket lehessen találni. Átmeneti megoldások után a kilencvenes évekre vált drámaivá a helyzet, amikor jószerivel az egyetlen helyi termelőszövetkezet maradt a foglalkoztatás centruma. A korábban monumentális nagyszövetkezet (Szuha, Nemti, Dorogháza települések is hozzátartoztak) a kilencvenes években maga is átalakulni kényszerült. Mátragyöngye Mezőgazdasági Szövetkezetként, Pálháza puszta és Paduti-majorral  hatékonyan működött. Az átalakult szövetkezet meghatározó ágazata az állattenyésztés lett: értékesítették a jelentős juhállományukat és a szarvasmarha tenyésztésre, tejtermelésre, húsmarha értékesítésre koncentrálták termelő kapacitásukat. A juhállomány helyére húsbikák rendszerbe állítása vált jelentős foglalkoztatási, jövedelemteremtési tényezővé. A gyenge minőségű szántók művelésének árbevétele egyre szerényebb lett, növekedett viszont az erdei faállomány feldolgozásából, értékesítéséből származó jövedelem.

A községben élő munkaképes korosztály 18%-a munkanélküli. Különösen nagy gond a szakmunkás férfiak, a képzetlen fiatalok munkába állításának biztosítása. A községben nyilvántartott magánvállalkozók, s az igen sok értékesítési nehézséggel dolgozó mezőgazdasági magánvállalkozások  sem képesek foglalkoztatást biztosítani a munkanélkülieknek. Jelentős ipari fejlesztésre nincs esély, noha a falu a térségében található kitermelhető vörös- és szürke agyag erre alapot jelenthetne.

A falu életéről érdekes pillanatképeket tekinthet meg az érdeklődő, ha erre a linkre kattintva letölti azt a videót, melyet Sípos Tibor készített 1970-ben. Ő 1956-ban, 16 évesen kivándorolt Kanadába, ott él, de időnként hazalátogat. Egy ilyen látogatás alkalmával, a korabeli technika segítségével örökített meg néhány mozzanatot az akkori történésekből - köztük egy lakodalmi menetet is.

 A falusi vendéglátás fejlesztése körében, a helyi idegenforgalmi kezdeményezések ügyében a kilencvenes évek közepétől jelennek meg az első kezdeményezések, elsősorban a pihenő- és gyógyturizmus lehetőségeire építve, mivel a Mátra közelsége, a jó levegő, a dúslombú erdő az egyetlen értékesíthető kincs a pihenni vágyóknak, vadászkalandokra készülő turistáknak.

 

Napjainkban, ha a faluban körbenézünk, egyik - másik lakóház még őrzi a népi építkezés emlékeit.

 

 

 

A helyi pékség is egy jellegzetes falusi lakóépületben kapott helyet.

 

 

 

Rendkívül hangulatos a főutca is.

 

 

 

Hatalmas szomorúfűzek tartanak árnyékot.

 

Vissza a lap elejére

 

 

 

CÍMER

   

Mátramindszent község címere egy háromszögű pajzs, melyet egy vízszintes ezüst pólya oszt két mezőre.
A felső mező kék hátterén a falu XVIII. Századi pecsétjének két ábrája látható arany színekben. A felső mező két ábrája mezőgazdasági tevékenységre utaló egyszerű rajzolatú eszköz (eke, csoroszlya).
Az alsó mező vörös színén kiemelkedő zöld hegyen egy fehér színű fatornyos templom látható, tetején kereszttel.

Az alsó mező Mátra-Mindszent jelentéstartalmú jelkép együttes. A zöld hegy a Mátra, amely a település nevének előtagjára, még a falu temploma – névadó védőszentjén keresztül a település nevének utótagja – Mindszentre utal.

A két mezőt egymástól elválasztó ezüst pólya az országosan ismert, a települést északról határoló Zagyva folyót szimbolizálja.

 

Vissza a lap elejére

 

 

TÉRKÉP

 

 

Vissza a lap elejére