Nyomtatás
Erfa logo

Mátramindszent Község Önkormányzata

MÁTRAMINDSZENT KÖZSÉG VÍZELVEZETÉSÉNEK RÉSZLEGES ÁTÉPÍTÉSE

 

Mátramindszenten a nagyobb esőzések alkalmával többször okozott jelentős kárt az utóbbi években a hegyekből lezúduló víz. A falu önkormányzata évek óta kereste a megoldást a vízkár kockázatok kivédésére, majd 2019-ben pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében vízrendezésre. A tervezett rekonstrukció célja a belterületi csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése, a vízkár kockázatok csökkentése volt.

 

Mátramindszent festői természeti környezetben, a Mindszenti-patak partjára épült zsáktelepülés. A faluban az elmúlt években többször fordult elő vízkáresemény, mivel a belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat kiépítettsége, állapota nem volt megfelelő. Az előzetes felmérések, tanulmányok alapján a település megnyugtató védelme érdekében mintegy 4 km vízkormányzási elem rendezése, illetve rekonstrukciós munkáinak elvégzése volt szükséges a Mindszenti-patakon. Ekkora volumenű építési munka egy ütemben történő elvégzése meghaladja az önkormányzat lehetőségeit, ezért a vízrendezési munkákat ütemekre bontották. Az első ütemben azon vízkormányzási elemek rendezésére került sor, amelyek rossz műszaki állapota rendszeresen vízkárokat okozott a településen. Jelen projekt keretein belül, a második ütemben megvalósult a meglévő árkok felújítása, gyepesítése, új árkok kiépítése, a csapadékvíz rendezett, kártétel nélküli levezetése, környezeti káresemények megelőzése, valamint a település vízkár veszélyeztetettségének mérséklése. A projekt keretében sor került a kapcsolódó, korábbi TOP-2.1.3 pályázat keretében megvalósult mederburkolás folytatására a település belterületi határáig.

 

A belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése, rekonstrukciója a csapadékvíz-gazdálkodás céljainak figyelembevételével megvalósult. Megtörtént az elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése, felújítása, fejlesztése, ezen belül: nyílt csapadékvíz elvezető rendszer, illetve belvíz elvezető hálózat építése mederkialakítással, helyreállítással, a műtárgyak átépítésével és helyreállításával együtt, valamint kizárólag indokolt esetben zárt csapadékvíz elvezető rendszer építése (pl. helyhiány miatt annak bemutatásával), felújítása, indokolt esetben vápás vízelvezető út építése. A projekt keretében megvalósult a belterület védelmét szolgáló vízkár elhárítási és vízvisszatartási célú tározók fejlesztése, rekonstrukciója: csapadékvíz-gazdálkodási létesítmények rekonstrukciója, fejlesztése: áteresztő burkolat alkalmazása, beszivárogtató, szivárogtató drén és szűrőmező létesítmények, zöld infrastruktúrák építése.

A beruházáson túl a pályázó önkormányzat lakossági szemléletformálást is megvalósított. A helybelieknek hasznos kiadvány készült a vizek helyben tartásának, az árkok rendszeres tisztításának fontosságáról.

 

A fejlesztés megvalósításához az önkormányzat 192.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el 100%-os támogatási intenzitás mellett a TOP-2.1.3-16-NG1-2019-00004 azonosító számú pályázat keretében. A megvalósítás időtartama: 2020.09.01.-2022.05.31.

Bővebb információ:

06-32-366-177

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.