Pályázati kiírás neve (kódszáma): Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása
Kedvezményezett neve: Római katolikus Plébánia (Dorogháza)
Projekt azonosítója: EEÖR-KP-1-2021/1-000822
Szerződött támogatás összege: 14. 999.000 Ft
Támogatás mértéke: 100%
A projekt tartalmának rövid bemutatása:
A Hazai és Nemzetiségi Támogatások program (2021) keretében megvalósult templom felújítás célja a műemléki templom állagmegóvása. A 3155 Mátramindszent Hrsz. 487 alatti Római Katolikus templom barokk jellegű rendezett környezetben, túraútvonal mellett található, felújítása a településkép javításához és a turisztikai látványosságok számához is hozzájárul. Oromzata levágott, részben tégla, részben faanyagú huszártorony áll a tető felett. Berendezéséből kiemelkedik az Európában is igen ritka főoltár, a rajta három sorban álló XVIII. századi szobrokkal, melyek a szenteket elevenítik meg. A Mindenszentek templom és a harangtorony műemléki
védelem alatt áll. Homlokzata felújításra szorult, a falakon több helyen kereszt és hosszanti irányú repedések láthatóak, a lábazat vakolat több helyen mállott-vizesedés miatt. Az esővíz elvezetés nem volt megoldva, ezért ezt a sürgető feladatot a projekt keretében sikerült megoldani.
A jókarbantartási tevékenység keretében a lábazat leverése, szárítóvakolat alkalmazása és páraáteresztő festés valósult meg. A párkányok javítása mellett a torony fa részeinek újracsiszolása és lazúrozása valósult meg. Az esővíz-elvezetés alagcsövezéssel, vízelvezető árok kialakításával, geotextília elhelyezésével került megoldásra. A járda felújítása is megvalósult egy szakaszon.
A projekt megvalósítására rendelkezésre álló időtartam: 2021.01.01. – 2022.09.30.
Bővebb információ:
Fekete Roland Plébániai kormányzó
(Székhely: 3153 Dorogháza, Malom u.2.) E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.